Február 21-én az idegenvezetőket ünnepeljük világszerte. Írtunk néhány érdekességet és egy mondatot, amit ismét szétszedünk elemeire. Elemezzük együtt a mai spanyol mondatot az idegenvezetőkről!
spanyol tanulás
A Pipázás Világnapja – Február 20.
Imádjuk ezt a sorozatot, mert rengeteget lehet tanulni belőle. A nap mondatát mondatrészenként, vagy akár szavanként elemezzük. Ebből megtudhatod, hogy miért így állt össze az nap spanyol mondata.
🧠 Az Epilepszia Világnapja – Február 19.
Február 19-én világszerte az epilepsziával élők támogatására és a betegség jobb megértésére fókuszálnak. Az Epilepszia Világnapja célja, hogy felhívja a figyelmet erre az idegrendszeri betegségre, amely emberek millióit érinti világszerte. Az epilepszia nem fertőző, de sok tévhit és félreértés övezi, ezért a megfelelő tájékoztatás különösen fontos.
La frase del día de hoy – A nap mondata
Tudjátok, hogy mindig kitalálunk valami újat. Ebből is látszik, hogy szívvel lélekkel tanítjuk a spanyol nyelvet. A mostani újdonságunk a „mai nap mondata”. Ez nem más mint egy spanyol mondat, teljes mondatelemzéssel, amiből iszonyú sokat tudsz tanulni, mégsem kell hozzá csak néhány percnyi figyelem.
Megőrülnek az emberek az Online Spanyol kvíz sorozatunkért
Egy héttel ezelőtt elindítottuk a TikTok-on és a Facebook oldalunkon az Online Spanyol kvíz sorozatunkat és soha nem tapasztalt népszerűséget sikerült elérnünk. Körülbelül 3-500.000 ember látta és ezrek követték be az oldalunkat e két platformon. Te már találkoztál ezekkel a kvíz videókkal?
Indulás repülővel Spanyolországból – 10 mondat a spanyol repülőtéren
Folytatjuk a HiperSpanyol tanfolyamunkat, ahol példamondatokkal, és mondatpanelekkel tanítunk folyékonyan beszélni. Az új anyagunkban ismét a spanyol repülőtéren tartózkodunk, de ez alkalommal az indulási oldalon.
Autóbérlés Spanyolországban
A HiperSpanyol új leckéjében az autóbérlésről lesz szó. Megérkezel a spanyol repülőtérre és szeretnél autót bérelni. Mik azok az alapvető mondatok, mondatpanelek, szavak és kifejezések, amelyeket tudnod kell.
Papá Noel, Mikulás, vagy Télapó?
Ahány ház, ország és vallás, annyi szokás. Hozzánk dec.6-án érkezik a Mikulás és karácsonykor, (dec.24-én) érkezik a Jézuska, vagy a Télapó. De mikor jönnek a Három Királyok és ki az a Papá Noel?
Új szótanuló videó Ricardo-val, új YouTube lejátszási lista
Megérkezett Ricardo barátunk új videója, amivel a kezdőknek segít a szótanulásban.
Ha már tanulónk vagy, akkor a videót a „Parte 1 / SER létige és használata” című leckénk alján találod.
Tanulj spanyolul az otthonod kényelméből!
Nyakunkon az ősz, készülünk a suliszezonra. Ez a borítókép most került fel a Facebook oldalunkra, de nézzük, hogy mikkel készülünk, miket kaphatsz, ha most aktiválod a spanyol tanulói tagságod! Az alábbiakban néhány gondolatot, néhány információval szeretnénk segíteni téged a spanyol tanulásodban.
Szerszámok spanyolul pasiknak és barkácskedvű lányoknak
Nagy fába vágtátok az „hache”-teket! Itt a nyár, lehet barkácsolni, lakást felújítani, fúrni, faragni. Egy barátunk nemrég apartmant vásárolt Spanyolországban a tengerparton. Maga újította fel, így a barkácsboltban jól jött volna neki ez a szócsomag.
Mi a kép poénja?
Fejtsd meg a keresztrejtvényt és megkapod a kép poénját! Természetesen spanyol nyelven.
Hol tartasz a spanyol nyelvtanulásban?
3 fejezetzáró kvízt kínálunk kezdő szinten, amiből megtudhatod, hogy mik a hiányosságaid, hol kell kezdened/újrakezdened.
Spanyolul tanulnék, de nincs rá időm!
Nem tudod, hogy hová sűrítsd be a spanyoltanulást? Te is időzavarral küzdesz? Futsz egész nap és úgy érzed, hogy semmire nem elég a nap 24 órája? Spanyolul tanulnál, de nincs rá időd? Ebben szeretnénk segíteni ezzel az írással!
A spanyol tanulás elengedhetetlen szótárai
Mindenki a Google Translate-et használja és mindenki szidja. Hiába egyre intelligensebb a szoftver, a spanyol tanuláshoz nem a legjobb. Mintha a spanyol nyelv értelmezésében egy kicsit le lenne maradva a mesterséges inteligencia. Mit használj helyette?