Szeretnél idén nyárra spanyol mondatokban önállóan beszélni? Szeretnél Spanyolországban fordító program nélkül boldogulni? Szeretnél annyi spanyol nyelvtudást, hogy bárkitől segítséget tudj kérni? Akarsz úgy beszélni, hogy el tudd mondani mit szeretnél, mi a problémád?
Február 10-től indulnak az Élményspanyol tanfolyamunk csoportjai. Teljesen kezdő, valamint haladó kezdő mikrocsoportokat indítunk. Ahhoz, hogy felkészülj az idei nyárra, már most el kell kezdened a nyelvtanulást.
Elindult a jelentkezés és szépen gyűlnek a csoportok. Az első turnusunkat tavaly októberben kezdtük, és a tanulóink közül a legtöbben folytatják velünk a tanfolyamot. Ezért csak korlátozott számú helyünk van tavaszra. Ha te is szeretnél jelentkezni, akkor ne késlekedj a tanulókat érkezési sorrendben tudjuk felvenni.
4-6 fős mikrocsoportok a spanyol tanfolyamon
Az órákon élőben, online tudsz részt venni.
A csoportok létszáma 4-6 fő, így kellő idő jut minden egyes tanulóra a gyakorlásnál, a beszédnél. Továbbá a mikrocsortokban a másik tanuló aktivitásából is tudsz okulni, és motiváljátok egymást.
Összesen három féle mikrocsoportot indítunk. Egy „Teljesen kezdő”, egy „Kényelmes, teljesen kezdő” és egy „Haladó kezdő” csoportot. Mi ezek között a különbség?
A „Teljesen kezdő” csoportot akkor ajánljuk, ha teljesen a nulláról szeretnél kezdeni. A köszönésektől és az ABC-től indulunk, hetente 2×2 órában, élőben (online).
A „Haladó kezdő” csoportot akkor ajánljuk, ha már valamikor tanultad a spanyol nyelvet és nem akarod elölről kezdeni, de mégis úgy érzed, hogy kezdő szinten állsz. Ezt is hetente 2×2 órában, élőben (online) tartjuk.
A „Kényelmes teljesen kezdő” csoportot akkor ajánljuk, ha kényelmes, ráérős tempóban szeretnél haladni. Ennek a csoportnak hetente csak egy alkalommal lesz 2 órája élőben (online).
Óradíj alapú elszámolás helyett eredményalapú árazás
Mindenki más sebességgel tanul. Van aki hipergyorsan megjegyzi az új szavakat, mondatokat és van, akinek kihívást jelent, hogy időt szakítson a tanulásra. Általában ha valakinek több időre van szüksége, akkor annak többet is kell fizetnie az órákért. Ez nálunk nem így van:
Minél többet tanulsz, annál kevesebbet fizetsz egy óráért!
A tanfolyam teljes ideje alatt korlátlan hozzáférést kapsz az Online Spanyol anyagainkhoz. Megkapod a leckék írásos és videó anyagait, az interaktív játékokat, a szókártyacsomagokat, az élményspanyol anyagokat, stb…, egyszóval mindent. A tanfolyam díja, a tanfolyam idejére tartalmazza az Online Spanyol havi tagságot is. Annyit gyakorolhatsz, ismételhetsz, játszhatsz, amennyi időt rá tudsz szánni.
A gyakorlásra akár napi 5 órát is számolhatunk, ami havonta 150 óra, de a hozzáférés az anyagainkhoz gyakorlatilag korlátlan. Így válik a nyelvoktató piacon az Élményspanyol tanfolyam a legkedvezőbb ár/érték arányú ajánlattá.
Az alábbi gombra kattintva további részleteket olvashatsz az Élményspanyol tanfolyamunkról és a az oldal alján az űrlapon keresztül tudsz jelentkezni. Kattints a gombra!